Rendszerüzenet

Kezdődik a kirándulószezon, a kullancsok pedig tárt csápokkal várják a kicsiket, a nagyokat és a kutyákat, hogy jól lakjanak belőlük. A magyarok pedig sokszor még akkor sem foglalkoznak a rovar okozta veszélyekkel, amikor nyilvánvaló a fertőzés. Feltűnt egy új faj is, aminek – mintázata alapján – egy magyar orvos adott művésznevet: ez a tigriskullancs.

2005-ben még a vizsgált kullancsok 17,3 százaléka volt fertőző, ez az adat 2012-re viszont ijesztő mértéket öltött, már 30-50 százalékos fertőzöttséget állapítottak meg Magyarországon a szakemberek. Kapiller Zoltán, aki magát a „kullancsok őrültjének” nevezi, évről évre próbálja felhívni a figyelmeket a veszélyekre, elmondása szerint több-kevesebb sikerrel. Szerdán reggel például kullancsvadászatra indult a Margitszigeten, miután egy sajtótájékoztatón orvos kollégáival tájékoztatott a magyar kullancshelyzetről.

Kapiller szerint a lakosság 2 százalékát érinti a probléma közvetlenül, tehát már fertőzöttek, bár ennél sokkal kevesebben törődnek a betegséggel, amit jelenleg Lyme-kórnak hívnak, de új kullancsfajok megjelenésével eddig ismeretlen bajokat is hozhatnak. Úgy mint a Kapiller által tigriskullancsnak elnevezett egyed, melynek művésznevét az orvos adta színe és mintázata miatt. A kullancs színe barnás-vöröses és tigrisszerű, fekete csíkok borítják, az első példány pedig fertőzött volt a szakember beszámolója szerint.

Közelebbit nem tudunk erről az új fajról, Kapiller viszont nem túl optimista. De nem is a rovar zavarja, hanem a hazai hozzáállás, ugyanis mivel a kullancs irtása lehetetlen, a környezetjárók felelőssége lenne, hogy megelőzzék, vagy ha megtörtént a találkozás a kellemetlen élősködővel, megfelelően reagáljanak rá.

Sok a tévhit a kullanccsal kapcsolatban, onnan kezdve, hogy hogyan lehet elkerülni, odáig, hogy milyen tünetekre kell figyelni, ha fertőzött kullancs fúródott belénk.

A sajtótájékoztatón Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főközpontjának vezetője és Varga Károly gyermekgyógyász is jelen volt, akik segítettek az eligazodásban. A megelőzés például elsősorban megfelelő ruházattal és kullancsirtó használatával lehetséges. Ha a természetben járunk tehát, fontos lenne zártabban öltözni, még akkor is, ha nagyon meleg van: ez akár könnyű anyagú, de hosszú ujjú és szárú ruhadarabokat jelent. A szabadon lévő testrészeken pedig elengedhetetlen lenne a kullancsirtó spray vagy kenőcs, a gyerekorvos például azt ajánlja, kisebbeken a golyós applikálót használjuk, hogy biztosan fedje a csuklót, nyakat, bokát a riasztószer.

A következő teendőt a természetjárás alatt kellene betartani, a szakemberek azt tanácsolják, 1-2 óránként nézzük át magunkat és családunkat. Minél előbb vesszük észre a kullancsot, annál kisebb a veszélye, hogy fertőző nyálát belénk köpje.

Ha ránk cuppant egy kullancs, akkor nem kell pánikba esni. Az orvosok azt mondják, felesleges rohanni az ambulanciára, mert azzal időt vesztünk, a kullancs szakszerű eltávolítása egyszerű házilag is. A régi módszerek nem hatásosak, sőt még nagyobb kárt okozhatnak: az ide-oda tekergetés, a kenegetés, vagy alkohollal pusztítás tilos. Ennek során ugyanis az állat elkezd vergődni, és eközben nyálmirigyeiből testünkbe bocsátja a méreganyagot. A szakemberek egyöntetűen a kullancskanál használatát tanácsolják, melyet a patikából be lehet szerezni. Ugyanott kullancstesztet is vásároljunk be, mely rövid idő alatt kimutatja, hogy a támadó fertőzött volt-e.

Ha a fentiek bekövetkeztek, akkor viszont heteknek kell eltelni, hogy orvosilag fel lehessen lépni. A vérből például csak 6-8 hét után mutatható ki a Lyme-kór, a tünetek viszont már előtte is árulkodóak lehetnek: a leghíresebb a kokárdaszerű piros folt, ami egyre nagyobbra duzzad. Ám amit megint kevesen tudnak: nem feltétlenül alakul ki a folt annak ellenére, hogy a Lyme-kór már ott van a szervezetben: jelezheti láz, ízületi fájdalmak vagy zsibbadás is. És még ebben az esetben sincs nagy baj, ha az ember tudja, hogy mi okozhatja, és úgy fordul orvoshoz. A Lyme-kór diagnózisa után ugyanis egy antibiotikumos kúrával egyszerűen ki lehet gyógyulni.

Ám azok sem könnyebbülhetnek meg, akik egyszer már átestek a betegségen, Kapiller elmondása szerint az ellenanyagok csupán hat hónapig hatnak, tehát utána ugyanúgy megfertőződhetünk újra, ha nem figyelünk.

A kullancs eltávolítása:

  • A kullancsokat minél előbb el kell távolítani!
  • A kullancs kivételekor sohase használjunk kenőcsöt, alkoholt, vagy más, a kullancsot károsító anyagot.
  • A kullancscsípéskor nyílt seb keletkezik! A kullancs lágy részét megnyomva a kórokozót bepréseljük a nyílt sebbe!
  • Az eltávolítást követően fertőtlenítsük a sebet!

Forrás: HVG.hu